A ’Tánc lelke’ sorozatom második, monumentális olajfestménye: Gerda.

A festményt az ihletet adó modellről neveztem el: Guti Gerdáról, a Győri Balett magántáncosáról, akit abban a megtiszteltetésben van részem, hogy személyesen is ismerhetek. Mindig lenyűgözött az az egyedi mozgáskultúra, könnyedség és finom, fátyolszerű nőiesség, ami őt a színpadon körülveszi. Számomra Gerda egy megfejthetetlen titok – egy olyan rejtély, amit festőként újra meg újra meg akarok érteni, de ami mindig kíváncsivá tesz.

Bár a professzionális balett mögött kőkemény intézményi elnyomás és fizikai fegyelem áll – amit a vásznon a lábát gúzsba kötő, surrealista vörös fonal szimbolizál –, Gerda alakja mégis megőrzi a maga ungraspable, megfoghatatlan lényét. Éppen ezért döntöttem úgy az alkotói folyamat során, hogy a benne rejlő spirituális erőt, a lélekállatát ezen a vásznon még láthatatlanul hagyom.